10 nagyon japán szokás, amiért imádjuk őket

2018. május 11. - Kontent

A legtöbben a japánokat igazi trendteremtőnek, különcöknek látják. Mindannyian ismerünk szamurájos filmeket, híres ételüket, a sushit, vagy hallottunk már a hatalmas cseresznyevirág-ünnepükről. Azt már talán kevesebben tudják, hogy a Sakura ünnep tiszteletére mindent, még a sörös dobozokat is cseresznyevirággal díszítik. Ehhez hasonló „japánságokat” gyűjtöttünk össze. 

shutterstock_251381008.jpg

Tovább

Mire elég 100 ezer ingyen pont a gyűjtőkártyádon?

Mi magyarok nagy százalékban imádjuk a pontgyűjtő kártyákat és a nyereményjátékokat, úgyhogy amikor ennek egy közös halmaza bukkan fel, az különösen felcsigázza a kedélyeket. Márciusban ilyen a SuperShop kártyával nyerhető 100.000 pontpeták, amivel például negyedévnyi ingyen hamburger menüt vagy egy guszta mobilt lehet zsebre rakni.

shutterstock_196535081.jpg

Tovább

Aszú-gyorstalpaló

Az aszú a kivételes alkalmak és az ünnepek itala. A legtöbb palack karácsonykor kerül az asztalra, ezért összeszedtünk, mit kell tudni világhírű desszertborunkról. Tudta például, hogy kár volt vitrinben tartogatni ilyen sokáig, az évtizedes palack tartalmát? És azt, hogy miért tűnik el majd az üzletekből a 3 és 4 puttonyos aszú? Kisokos következik.

A post shared by Grand Tokaj (@grandtokaj) on

Tovább

Mit együnk aszúhoz?

Ha karácsony, akkor aszú – a töltött káposzta, a halak és a bejgli mellett az is alap, hogy a világhírű desszertborunkkal koccintunk. Bár egy tokaji aszú önmagában is tökéletes desszert - van, aki szerint egy 6 puttonyoshoz nem is kell semmilyen körítés –, összegyűjtöttük, milyen fogásokkal érdemes párosítani, és milyen ételeket készíthetünk vele.

A post shared by @mia_kodela on

Kezdjük néhány alapfogalommal!

A tokaji aszú a Tokaj-hegyaljai borvidéken termett és előállított desszertbor. Aszúsodott szőlő felhasználásával készítik, a borvidékről származó musttal, vagy azonos évjáratú borral. A aszúsodást a szőlőszemeken megtelepedő botritisz nevű gomba indítja meg - a szőlőszem héja elvékonyodik, a bogyó leve elpárolog, a beltartalma pedig összetöpped.

Az aszúszem sav- és cukortartalma a vízvesztés következtében megnő, ezért a párosításoknál az ételek savasságára is figyelni kell. Az is fontos szabály, hogy az aszú és az étel ugyanolyan édes legyen, így nem nyomják el egymást az ízek.

A klasszikusok

Liba és kacsa

Ha gyümölcsös a körítés a libamájhoz, vagy a libapástétomhoz, 5 vagy 6 puttonyos aszú egészíti ki a legjobban az eleve karakteres ételeket. Ahogy a nagy találkozásoknál lenni szokott, mindkét fél, a máj és a bor is egészen más arcát lehet megismerni így. Az aszú könnyebbé teszi a máj emésztését is. Ha a libamájat sült hagyma, tört burgonya kíséri, vagy ki van rántva, felejtsük el az aszút, száraz vörösbor lesz a befutó. A liba- és kacsahús szintén jól párosítható az aszúhoz, és a nyúlhoz is érdemes kipróbálni.

A post shared by Grand Tokaj (@grandtokaj) on

Kéksajt

Gorgonzola, Roquefort, Stilton, Bleu d’Auvergne vagy Márvány: a penicillingomba-tenyészettel beoltott kék sajtok mesés kiegészítők az alacsonyabb puttonyszámú tokaji aszúhoz. Dióval, fügével, aszalt barackkal lehet fokozni a hatást.

Gesztenye, dió és túró

A karácsonykor amúgy is népszerű diós és gesztenyés süteményekhez az aszú tökéletes választás. A magas savtartalommal rendelkező aszúk ugyanakkor a túrós desszerteket is egészen új dimenziókba emelik. Nem árt, ha a bort a sütés előtt kibontjuk, és kiderítjük, mennyire édes – ugyanilyen édesre kell készíteni az édességet is.

A merészebb párosítások

Ma már ér kilépni a hagyományos párosítások keretei közül, ha betartjuk az alapvető szabályokat.

Étcsokoládé 

Idősebb hatputtonyosokban az étcsokoládéra jellemző ízeket is fel lehet fedezni, ezek az aszúk a jó minőségű étcsokis desszertekkel ütős párost alkotnak. Ha igazán emlékezetes kulináris élményt akarunk, aszalt gyümölcsökkel, datolyával, fügével is készülhet a csokis desszert.

Ázsiai ízek

Indiait vagy kínait az aszúhoz? Miért ne? A keleti konyha gyömbéres, currys, ánizsos ízeihez az aszú elképesztően jól illik, és a csili erejét is képes ellensúlyozni. Van, aki Tikka Masalához is 3-4 puttonyos aszút javasol. Ha a karácsonyi menü esetében nem ragaszkodunk a tradíciókhoz, az aszú-étel párosításnál is nyugodtan kiléphetünk a komfortzónánkból.

shutterstock_549681211.jpg

Fotó: Sfutterstoc.com 

Ezt ne! 

A savas gyümölcsök (birsalma, alma) és a citrusfélék nem az aszú barátai.

Aszút az ételbe!

Ha nemcsak a koccintásra tartogatjuk az aszút, emlékezetes fogásokat kreálhatunk a hozzáadásával. Aki a hagyományos ízeket kedveli, aszúban párolt libamájat vagy libamájpástétomot, borkrémlevest, tokaji aszús zselét, aszús kacsamellet is készíthet az ünnepi vacsorára, de a tokaji aszú jól áll a balzsamecetes salátának is. A karácsonyi desszertek egyenesen könyörögnek a tokaji aszúért: kerülhet sajttortába, a túrótortába, vagy a tiramisuba is. A tokajival főzéshez kell egy kis merészség, és jobb, ha tartunk egy főpróbát a karácsonyi vacsora előtt, de megéri.

 shutterstock_65935729.jpg

Ne csak karácsonykor

Akárcsak a pezsgő esetében, a legújabb trend az, hogy az aszú ne csak az ünnepnapok és a libamáj bora legyen, hanem bármikor rögtönözzünk ünnepet, és fogyasszunk aszút az év bármelyik időszakában.

Gasztroajándék, ami már függőséget is okozott

A „tökéletes” karácsony a családról, az együtt töltött időről és azokról az élményekről szól, amelyekre mindig örömmel emlékezünk vissza. Az igazán meghitt ünnephez az is elég, ha a lehető legtöbb időt töltjük együtt a szeretteinkkel, egy közösen elkészített finomság pedig még jobban emeli az ünnep fényét, és akár ehető ajándék is lehet.

nyit_kc_p_s_skaramella.JPG

Tovább

Gyertyaöntés: a tökéletes adventi program

Az ünnepeink elképzelhetetlenek a különféle méretű és színű gyertyák nélkül. Különleges, meghitt hangulatot varázsolnak a helyiségekbe, kicsit misztikus, meditatív atmoszférát teremtenek. A gyertyák soha nem „mennek ki” a divatból, lakberendezési és dekorációs trendektől függetlenül, az éppen népszerű színekre és textúrákra való tekintet nélkül kísérik végig az ünnepet.

spar_karacsoniy_gyertyak_1280x720.jpg

Tovább

Elveszik-e a kínai robotok a magyar pincérek munkáját?

Kínában már 2006 óta terjed a robotszemélyzet a menőbb éttermekben. A programozott alkalmazottak nem csak mosogatnak, de felszolgálnak és főznek is. Persze min csodálkozunk, minden digitalizálódik, miért éppen a bisztrók ne tennék? A legnagyobb nemzetközi étteremláncok is keresik a helyüket a technológiai átalakulásban, próbálgatják a napi étkez(tet)ési szokásokba beépíteni a képernyőket, kütyüket, alkalmazásokat, és közösségi megoldásokat, hogy legalább olyan menők lehessenek, mint az élen járó techcégek az Airbnb-től az Uberig. Itthon a belvárosi Petőfi Sándor utcában találkozik a technológia és a szürkemarhaburger, a KAJAHU a világ első digitális étteremlánca szeretne lenni.

Nemrég Budapestre látogatott többek között a kínai miniszterelnök. A nem kevés dugót, idegeskedést és vitát kiváltó vizitet várhatóan rövidesen újabb delegáció követi. Erős a gyanú, hogy néhány éven belül megérkeznek hozzánk is a távol keleti robotpincérek, és egyre több étteremben szolgálják majd fel a mindennapi betevőnket. Ha csak felszolgálnak és felsegítik a kabátunkat, akkor még kevéssel megússzuk. Az izgalom majd ott kezdődik, ha főznek is ránk, és nagymamánk receptjeit elkezdik szép sorban megtanulni. Mókás lesz, ahogy a kis iBot beledobja majd a csipetnyi sót ízlés szerint a húslevesbe. Persze először talán csak sült tésztát meg édes-savanyú mártást készít, hiszen az hazai pálya, de aztán rögtön utána ott a hot-dog, hamburger, rántott borda, túrós csúsza, lazac steak meg a halászlé is. Miért is ne?

kajahu1.jpg

A szaksajtóban több cikk született az elmúlt évben arról, hogy számos kínai és japán étteremben már 2006 óta cserélik le folyamatosan a felszolgálókat robotokra. Okoznak néha kisebb-nagyobb galibákat, de szignifikánsan kisebb költséget jelentenek, mint a hús-vér pincértársaik. Egy ilyen robot néhányezer dolláros egyszeri beszerzési díja alig párhavi jövedelme egy kínai pincérnek. Ugyanakkor számos előnye van. Nem jár ki kávézni, pisilni, nem flörtöl a kolleganővel, nem megy nyaralni, nem késik, nem mond fel, nem bántja meg a vendéget, nem vitatkozik a jatton. Ellenben segítőkész, sosem felejt el köszönni, hozza-viszi a tálcákat, ételeket, tányérokat, és cseppet sem fárad el. Van olyan étterem, ahol 30 robot dolgozik mintegy 200 fő egyidejű kiszolgálásán. Népszerűek is, emberformájú külalakjuk miatt a kínai nyelven jiqiren-nek hívják őket, ami magyar fordításban nagyjából gép-embert jelent. Léteznek fiú és lányrobotok is, előbbi „little peach” (kis barack) utóbbi „little blue” (nagy kék) néven fut.

A McDonalds korábbi amerikai CEO-ja mintegy másfél éve azt találta mondani egy interjúban, ha az éttermi minimálbérek 15 dollár fölé kúsznak, a cégek robotokra cserélik majd az emberi munkaerőt. Jobban megéri megvásárolni 35 ezer dollárért egy robotot, mint fizetni óránként 15 dollárt egy embernek, hogy sültkrumplit süssön. Nos, nem kellett sokáig várni… Már tavaly májusban bejelentették a Pizza Hut és a MasterCard közös projektjét, hogy robotpincéreket alkalmaznak a lánc ázsiai éttermeiben. Pepper, így hívják a robotot, kommunikál a vendégekkel, a nála lévő tableten keresztül felveszi a rendelést, és a MasterPass alkalmazás segítségével segít intézni a fizetést is.
Nálunk még el sem terjedtek a robotpincérek, a Távol-Keleten vannak olyan étteremtulajdonosok, akik már ki is ábrándultak belőlük. Panaszkodnak rájuk, mert bár sok mindenben segítséget nyújtanak, mégiscsak limitált képességekkel rendelkeznek. A vendégek visszajelzései szerint nem tudják óvatosan letenni a levest, képtelenek pontosan a pohárba önteni a forró teát, rosszul vagy egyáltalán nem kezelik a vendégek ügyes-bajos kéréseit, és viszonylag gyakran meghibásodnak.

A globális étteremláncok csak szaladnak a trendek után

A nemzetközi éttermek digitális transzformációjának útján a robotpincérek és robotszakácsok persze csak végletes példák, bár kétségkívül ezek a legizgalmasabb megoldások. Az innováció és a technológia ugyanakkor sok helyen és sokféleképpen tör magának utat a vendéglátásban, bár a szektor összességében meglehetősen konzervatív ezen a téren. A legtöbb vendéglátóegység csak odáig merészkedik, hogy rendelkezik weboldallal, facebook profillal, és telefonon vagy tableten asztalt foglalhatnak a vendégek. Az innovatívabb szereplők kioszkokat, terminálokat, vagy mobil applikációt állítanak hadrendbe a rendelési idő és az asztalok forgási sebességének lerövidítése, valamint a személyzet számának minimalizálása érdekében. Ezek mozgatórugója elsősorban a lehetséges költségcsökkentés, azaz a nagyobb haszonra való törekvés.

Miért szürkemarha?

A magyar szürkemarha hungarikum, Magyarországon őshonos, törvényileg védett háziállata. Egyes kutatók szerint annak idején a honfoglaló őseinkkel érkezett a Kárpát-medencébe, még a Feszty körképre is rákerült. Más elméletek alapján a fajta a kunoktól vagy Itáliából származik. Amit biztosan lehet tudni, hogy nagyon intelligens és igénytelen állat, betegségekkel szemben rendkívül ellenálló. Szépségével, szilajságával, őserőt sejtető impozáns megjelenésével hazánk világszerte ismert jellegzetessége. A végtelen puszta daruszínű büszkesége manapság az állatkiállítások fénypontja, méteres szarvával hamar magára vonja a figyelmet.

De nem csak turistalátványosság, hiszen húsa különösen jó minőségű, finom rostú, ízletes, garantáltan BSE – azaz kergemarhakór – mentes. A minőség annak köszönhető, hogy nem állt be az iparosodás sorába, nem kaphat állati eredetű fehérjét tartalmazó tápot, takarmányt. Így húsa magasabb élvezeti értékű, vitaminokat, vasat és ásványi anyagokat is nagyobb arányban tartalmaz, itatása pedig - a folyóvizet elővigyázatosságból kerülve - jelenleg is gémeskutakból történik, ami a Nyugat-Európában megjelenő kergemarha-kór kapcsán értékelődött fel. A többi szarvasmarha közt a szürkemarha meglehetősen lassú fejlődésű – csak 3–3,5 éves korára teljesedik ki -, ám épp e lassabb kifejlődés mentette meg az ipari tartás lehetőségeitől.

Sokoldalú használhatósága ma már kevésbé lehetséges, a régi pásztorok még enyvet főztek szarvából és csontjából, bőréből használati tárgyakat készítettek, húsát szárítva tartósították. A XVII. században mintegy 100.000 marhát exportáltunk évente Európa országaiba, a magyar gulyákat saját lábukon hajtották ki Nürnbergbe, Itáliába, Morvaországba. Mindenütt a kivívtál a kereskedők csodálatát ezek az állatok, számos máig ismert nemesi család alapozta meg rajta kiterjedt vagyonát. A szürkemarha húsából kiváló leveshús, kolbász és hamburgerpogácsa készíthető, nem véletlenül került fel a KAJAHU étlapjára is, és lett az étterem szimbóluma. Az alapanyagok a Szomor kézműves húsüzemből származnak, ahol az állatok természetvédelmi területen jólétben nevelkednek.  Az állatokat Kiskunsági Nemzeti Parkban tenyésztik, szabadban, vegyszermentes környezetben. Táplálékukat a pusztai füvek alkotják, így húsuk finom, telt ízű és rendkívül zamatos. Fontos, hogy ez az íz a belőlük készült termékben is megmaradjon, ezért döntöttek úgy, hogy a állatok húsát maguk dolgozzák fel, így épült a tenyésztésre a húsüzem.

De ezektől még a környezet, a fogyasztási és fizetési folyamat, a felhasználói élmény nagyon radikálisan nem változik. Ezek csak tüneti kezelést nyújtanak arra a problémára, hogy ma a vendégek jelentős része high-end digitális megoldásokhoz szokott, és technológiai vívmányokat használ az autójában, az otthonában, és applikációk sokaságával elégíti ki személyes igényeit a taxizás, utazásszervezés, vásárlás, szórakozás, tartalomfogyasztás, valamint a személyes kapcsolatépítés terén. Ha egy cég néhány évvel ezelőtt ezt tudta biztosítani, az jelentős versenyelőnyre tehetett szert. Ma más a helyzet, a tudatos fogyasztó ezeket elvárja, és azonnal piacot veszít, aki nem képes kielégíteni az igényeket.
Kérdés, hogy elegendő-e néhány kihelyezett interaktív képernyő, vagy egy közepesen jól működő asztal-foglaló applikáció az Z-generáció számára. A válasz fájóan egyszerű. Nem. Ők egy új típusú nemzedék, amelynek kialakulásában a technika száguldó fejlődése rendkívül fontos szerepet játszott. A digitális bennszülöttek az 1990-es évek végén vagy az azt követő években látták meg a napvilágot, belecsöppentek az információs technológiák világába, amelyben már elképzelhetetlen élni a közösségi szolgáltatások, mobiltelefonok, érintőképernyők és más kommunikációs eszközök használata nélkül. A mai huszonévesek a XXI. században nőttek fel, teljesen más élményekre van szükségük minden téren, így az étkezés során is. A nemzetközi étteremláncok rohamtempóban keresik azokat a technológiákat és alkalmazásokat, amikkel magukhoz tudják édesgetni ezt a vendégkört. De nem könnyű, úgy tűnik a régi nagy szereplők nehezen találnak fogást, és ugyanúgy lemaradnak ebben a versenyben, ahogy történt az régi nagynevű társaikkal más szektorokban. Gondoljunk csak például a zeneipar vagy a tartalomipar gyökeres átalakulására az elmúlt 10-15 évben.

KAJAHU Budapesten – nincs robot, viszont képernyőn kell rendelni, kihozzák és finom

Sokkal inkább nyertesei lehetnek a digitális átalakulásnak azok a most születő cégek, amelyek a digitális ügyfélélmény és a napi többszöri étkezés határmezsgyéjén keresgetik a saját új üzleti modelljeiket. Nekik nincsen féltve őrzött nagy márkanevük, nincs igazából veszíteni valójuk, így bátran kísérleteznek és hozzányúlnak bebetonozott és leválthatatlannak hitt éttermi struktúrához, és alaposan felforgathatják a piacot.
Találtunk egy ilyet Budapesten, úgy hívják KAJAHU. Ez egy digitális közösségi étterem, ahol a vendégek az asztalokba épített interaktív felületen rendelhetnek és fizethetnek. Az ételek mellett digitális tartalmakat fogyaszthatunk, a nagy méretű képernyők mesét, kvízt és chat szolgáltatást is kínálnak. Igen-igen, üzengethetünk például egy másik asztalnál ülő csajnak/pasinak. Ráadásul, ha odapillantunk, meg is leshetjük hogy néz ki a valóságban. Ez azért kicsivel több bizonyosság, mint egy naplementés szelfi a Tinderen, vagy egy kamu profil a facebookon.

Az étterem szlogenje, a „Food Together” az együtt eltöltött jó hangulatú étkezésre, valamint az ételek sokféleségére utal. A digitális étlapon ugyanis a kézműves szürkemarha hamburger mellett például a soba tésztával készített csípős ázsiai jellegű padlizsán is megtalálható. Az a koncepció, hogy nem kell egy társaságnak megegyezni, hogy olaszba vagy kínaiba menjen vacsorázni, mert itt viszonylag széles a paletta, amiről választani lehet. Nem hiányzik a kínálatból a paleo, a teljes kiőrlésű tészta, de még a rizstejes kávé sem, persze a legnépszerűbb a klasszikus hambi, hotdog, spagetti meg a rántott hús.
Érdekes újítás, hogy az asztalnál ülve az ételek alapanyagait is megvehetjük a piactéren, és bár a hétvégi nagybevásárlást nem itt fogjuk bonyolítani, egy gyors esti beszerzés simán elintézhető. Lekvárok, borok, mindennapi alapélelmiszerek is vannak, mind néhány kattintás után a miénk lehet és odahozzák az asztalunkhoz útrakészen összekészítve.

Az étteremben jelenleg organikus kézműves burger akció fut, a Mastercard Priceless Specials program részeként. Az 1+1 kedvezményhez először regisztrálni kell a mastercard-kedvezmények.hu oldalon, majd a kedvezményt biztosító kupon letöltésével és felmutatásával (akár okostelefonon) máris jár a plusz burger. 

A vendégtérben egy 15 fős óriási főzősziget is elhelyezkedik, mosogatóval, főzőlappal, munkapulttal. Lássuk be, viszonylag kevés embert ültetni ilyen nagy területre egy belvárosi étteremben, a mai bérleti árak mellett igazi luxus. A tulajdonosok vagy őrültek, vagy egyszerűen nagyon szeretik, amit csinálnak. Reméljük az utóbbi! De igazuk van, nagyon jó kis bulit lehet csapni, ha mi magunk főzünk a saját vendégeinek egy valódi étteremben. A koncepció egyszerű, csak meg kell rendelni előre az alapanyagokat egy listáról, aztán kiélni a kreativitásunkat, és alkotni valami nagyszerű kaját a családnak, barátoknak, munkatársaknak. Az interakció a vendégekkel itt is működik, és persze a takarítást és mosogatást a személyzet vállalja, azzal semmi dolgunk már.

Nem kell eltűrni a megalázó kommenteket

Ha fent vagy valamelyik közösségi felületen, akkor valószínűleg már te is belefutottál sértő kommentekbe, rosszabb esetben éltél már át virtuális zaklatást, és az is sanszos, hogy nem mertél ellene tenni semmit. Sokan nem tudják ugyanis, hogy a folyamatosan visszatérő fenyegető, megalázó kommenteket, vagy privát üzeneteket nem kell szó nélkül tűrni. Főleg, ha te vagy a célpont.

zaklatas_3.jpg

Általában tinik között gyakoribb, hogy a többiek kipécéznek maguknak valakit, és virtuálisan zaklatni kezdik, de előfordul a felnőttek között is, az uszító, gyűlölettől fröcsögő kommentekkel pedig tele van az internet. Ezeket a legtöbbször negligáljuk, ha minket érnek a támadások, csendben szenvedünk tőlük, míg a fiatal srácoknál hajlamosak vagyunk gyerekes csínynek betudni. Pedig a téves elgondolásokkal ellentétben ezek nem bagatell dolgok, és bizony zaklatásnak minősül az is, ha valakit rendszeresen vagy tartósan háborgatnak,megfélemlítenek a virtuális térben. Nem véletlenül van ez így, ugyanis hatása nem kevésbé kártékony, mint a szóbeli verziónak. Sőt, igazából rosszabb, hiszen a cyber bullying jóval nagyobb nyilvánosság előtt történik. Az áldozatok ennek megfelelően rendszerint nyugtalanok, szorongóak lesznek, sőt hosszútávon depresszióba, vagy akár öngyilkosságba is kergetheti őket. Pont ezért fontos tudni, hogy lehet, sőt, kell is az internetes zaklatás ellen tenni. Mutatjuk, hogyan és mivel.

Ha te vagy a célpont

Vagyis, ha rendszeresen érkeznek valakitől vagy valakiktől fenyegető, megalázó kommentek, üzenetek, érdemes dokumentálnod, mentened a megjegyzéseket. Csinálj screenshotot, írd mellé a megjegyzés dátumát, a feladó felhasználónevét stb., ezekre ugyanis még a későbbiekben szükséged lehet. Ne szégyellj segítséget kérni, fordulj a rendőrséghez, és ők majd megteszik a szükséges lépéseket. Fontos elszánni magad, ugyanis sajnos más nem teheti meg helyetted: zaklatás bűncselekménye miatt csak a sértett tehet feljelentést a rendőrségen. A szakemberek szerint érdemes minél hamarabb megtenni ezt a lépést,ugyanis a tapasztalatok azt mutatják, hogy az elkövetőjük maguktól nem hagynak fel a zaklató tevékenységükkel.

zaklatas_2.jpg

Ha uszító, gyűlölködő, másokat sértő kommenteket látsz

Akkor is tehetsz ellene. A közösségi oldalakon ugyanis már arra is van lehetőség, hogy jelentsd az adott kommentet, vagy a személyt. Ilyenkor az adminisztrátorok, moderátorok az irányelveknek megfelelően képesek lesznek eldönteni, hogy a megjegyzés sértő, vagy sem. Ha annak találják, el fogják távolítani, sőt lehet, hogy letiltják a felhasználót. Ha a megjegyzés komolyan fenyegető és rendszeres, azt a rendőrségnek is jelenteni lehet.

Inkább jelentsd, mint válaszolj neki. Jobban jársz...

A gyűlölködő, megalázó kommentekre, üzenetekre nehéz nem válaszolni, de a tapasztalatok alapján érdemes mégis így tenni, ugyanis a reakciónkkal csak olajat öntünk a tűzre. A szakemberek ajánlásai szerint inkább blokkolni kell a küldőt, hideolni a kommentet, segítséget kérni adminoktól, segélyvonalak munkatársaitól, szakértőktől, vagy a rendőrségtől.

Ha jogellenes, vagy kiskorúakra káros online tartalommal találkozol, olvasd el az Index témáról szóló cikkét, és használd a cikk végén található bejelentő felületet!

zaklatas_1.jpg

Nem minden kritika trollkodás!

Zárszóként azt is érdemes megjegyezni, hogy a trollkodás, zaklatás nem egyenlő a negatív kritikával: a troll nem az, aki nem ért egyet velünk, és ezt hozzászólás formájában a tudtunkra is adja, még ha esetleg a stílusával gondok is akadnak. Hajlamosak vagyunk ezt összekeverni, különösen olyan megosztó témáknál, mint a vallás, vagy a politika. El kell fogadnunk, hogy ezek csupán véleménykülönbségek, amiket el kell fogadni, vagy akár építő kritikaiként elraktározni, és annak megfelelően reagálni. Nehogy még a végén belőlünk váljon troll, vagy zaklató...

süti beállítások módosítása