Mire elég 100 ezer ingyen pont a gyűjtőkártyádon?

2018. március 19. - Kontent

Mi magyarok nagy százalékban imádjuk a pontgyűjtő kártyákat és a nyereményjátékokat, úgyhogy amikor ennek egy közös halmaza bukkan fel, az különösen felcsigázza a kedélyeket. Márciusban ilyen a SuperShop kártyával nyerhető 100.000 pontpeták, amivel például negyedévnyi ingyen hamburger menüt vagy egy guszta mobilt lehet zsebre rakni.

shutterstock_196535081.jpg

Mi is az a pontgyűjtő kártya?

Valójában egy olyan hűségkártyáról van szó, ami a vásárlások összege után ír jóvá pontokat - például 100 forintonként 1 pontot -, melyeket aztán az összes partnernél le lehet vásárolni. Így, ha egy izmos lcd tévével összegyűjtött valaki 10.000 pontot, akkor azt beválthatja akár a benzinkúton vagy popcornra a közértben (1 pont = 1Ft arányban), ami egészen jó biznisznek tűnik. Van, ahol a pontok mellett törzsvásárlói kedvezmény is jár. Tehát a pontgyűjtő kártya a barátunk.

shutterstock_288476828.jpg
A hardcore használóknak akár több is akad ebből a műfajból attól függően, hogy mely boltokra „specializálódtak”, hiszen csak a kártya kibocsájtójával szerződött partnereknél működik a pontgyűjtés.

De hogy lehet ezzel még pluszban nyerni?

A kártyakibocsátó ösztönző kampányával. Márciusban a SuperShop ajánl fel nagyobb nyereményeket, köztük 100.000 pontot, melyet hárman is megkaphatnak a körülbelül 2,9 milliónyi tulajdonos közül.

Azért nem olyan egyszerű…

Március 31-ig minden kártyatulajdonos indulhat a nyereményekért, például tízezer tulajdonos kaparós játékon 100 pontot szerezhet magának ajándékba. Három fődíj közül is lehet választani, mint az iPhone X, a Bosch konyhai robotgépek és a 100.000 pont. Viszont nem alanyi jogon, szimplán vásárolgatva lehet nyerni, hanem regisztrálni kell ezen az oldalon. A fődíjakért viszont minden regisztráló ringbe száll automatikusan.

supershop_kartyasor_egyenes.png

Kóla, notesz, nyelvlecke? Mire elég a nyeremény?

Vegyük a legoptimálisabb állapotot, hogy olyan oltári szerencséje van valakinek, hogy jó időpontban regisztrált és meg is érkezett a 100.000 pont a kártyájára. Mihez kezdjen vele? Íme néhány tipp.

1. Az ételekért rajongó nyertesnek több út is járható. A lángon sütő hamburgeresnél 50 fullos menüt vásárolhat, ami – mondjuk a karácsonyi időszakot leszámítva – majd egy évig minden héten egy komplett flamózást jelent. Notórius házhoz szállíttatók pedig kb. ugyanennyi irodai ebédet vagy 15 családi dőzsölést tudnak levezényelni ebből az összegből.

via GIPHY

Az olasz konyhát előnyben részesítőknek ez 90 pizza vagy tonhalsaláta, és legalább 60 bitang jó olasz tésztaköltemény (például szarvasgombás) lehet a SuperShop éttermes partnerénél. Otthon főzők, házibulizók átlagosan 5 szuper bevásárlást vezényelhetnek le vagy egy kapitális szilveszterit az élelmiszerlánc partnerüzleteiben.

2. Koncert, színház, opera?  A Jegyárusnál is szépen be lehet vásárolni.  Gyors példaként 17,8 Lovasi koncertjegyet, másfél Volt Fesztivál VIP bérletet vagy két Balaton Sound háromnapos bérletet tud az ember ebből magához ragadni. Kijön 3,6 Tisza-tavi Opera Fesztivál bérlet is – a komolyzene híveinek kedvéért.

3. Gyerekkel vagyok. A szülők különösen szerencsések, mert átlagosan 50 családi előadásra és gyerekkoncertre mehetnek el négyen, ami azt jelenti, hogy akár az egész osztályt is elvihetik legalább kétszer! Leleményesek akár az összes kisgyerekes szomszédot el tudják küldeni családostul egy bábelőadásra háromszor.  Viszont játékkereskedés is tartozik a partnerüzletek közé, ahol a 100.000 pont két birodalmi lépegető vagy négy Jégvarázs Elza palotája LEGO, esetleg ezer úszógumi, illetve majdnem 50 színes póni értékével egyenlő.  De kifér a legizmosabb felfújható medence is, létrával.

4. Kocsim a szemem fénye.  Benzinkúton is levásárolható a 100.000 pont! Csodálatos takarítógépekre is lehet költeni, például egy magas nyomású tisztítógép abszolút jó befektetés.

5. Tech-mániás? Fél kamerás drón… viszont 50 fax, egy negyven colos tévé, 10 vasaló vagy 100 tölthető elemcsomag belefér az ajándékpontokba. 100.000 pontért egy kellemes középkategóriás mobilt vagy egy klassz akciókamerát is lehet vételezni.

6. Bónuszként: mindig is meg akart tanulni japánul, akkor körülbelül 30 órányit vehet magántanárra.

A bejegyzés trackback címe:

https://vivat.blog.hu/api/trackback/id/tr4513738248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ételizésítő 2018.03.19. 15:12:40

30 óra nyelvtanulás?
Még az angolhoz is kb. a létige ragozásáig való eljutásra elég.
A japán meg egy kicsit nehezebb nyelv.
süti beállítások módosítása