Új konyha, dolgozószoba, lakás a gyereknek – ez nem csak mese, ha ügyesen takarékoskodik

2019. november 06. - Kontent

Az előző posztunkban megírtuk, hogyan takarékoskodhatunk és hogyan juthatunk lakáskölcsönhöz. Pénzügyeink tudatos kezelése és a megtakarítás azonban jó, ha nem ér véget azzal, hogy megvettük álmaink otthonát – hiszen, ahogy a mondás is tartja, egy ingatlanra mindig költeni kell.

shutterstock_347647700.jpg

Gondoljunk csak az időnként esedékes lakásfelújításra, a kertrendezésre, vagy a néhány évente ajánlott tisztasági festésre – napjainkban ezek közül már egyik sem kis tétel. Ha bővül a család, a ház megnagyobbítására, vagy egy gyerekszoba kialakítására, esetleg új bútorok vásárlására kell komolyabb összegeket szánnunk. Amikor hivatást váltunk, lehet, hogy egy otthoni dolgozósarkot, apró műhelyt, vagy home office-ra alkalmas teret kell berendeznünk, de akkor is mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk, ha csak egyszerűen új színeket, kiegészítőket, hangulatot szeretnénk adni az otthonunknak. Ezek nagy része olyan előre látható kiadás, amelyekkel érdemes már most számolni, és amikre érdemes folyamatosan gyűjteni.

A lakástakarék a beépített konyhabútorra is felhasználható

Ha rendelkezünk lakástakarékpénztári-szerződéssel, akkor a fenti kiadásokra jó előre fel tudunk készülni, és nem a semmiből kell előteremteni az összeget. A lakástakarékpénztári-szerződés megtakarítási idejének lejártakor nemcsak ingatlanvásárlásra költhetjük a rendelkezésünkre álló összeget, hanem felújításra, építkezésre is, illetve olyan dolgokra, amik beépíthetők az otthonunkba.

shutterstock_1139179286.jpg

A konyhabútor például abszolút ez a kategória – de az ebédlőasztal székekkel már értelemszerűen nem ide tartozik. Felhasználhatjuk a megtakarítást házrész, terasz vagy akár kert építésére, a konyha, fürdőszoba felújítására, beépíthető konyhai gépek vásárlására, gardrób vagy gyerekszoba kialakítására. Korszerűsíthetjük belőle a fűtési rendszerünket, kicserélhetjük a nyílászárókat, biztonsági rácsot szereltethetünk fel.

Több olyan termék közül is választhatunk, ami segít a fentiek megvalósításában. Létezik olyan lakásszámla (Fundamenta Gondoskodó Lakásszámla), amit akkor érdemes megnyitni, ha várhatóan lakáskölcsönnel is ki fogjuk egészíteni a megtakarításunkat. Már havi 5000 forint megtakarításával is közelebb juthatunk a céljainkhoz. Ha a megtakarítási idő lejárt, lakáskölcsönt igényelhetünk (Fundamenta Célbaérő Lakáshitel), a megtakarítás kiutalásával egy időben a választott módozattól függően 2,9 százalékos kamattal (THM: 4,93%).1

Ha nagyobb összeget is félre tudunk tenni havonta, akkor olyan terméket érdemes választani (Fundamenta Gyarapodó Lakásszámla), ahol a megtakarításaink után járó betéti kamaton felül akár 22,5 százalék Megtakarítási bónuszt (EBKM 20 000 Ft megtakarítás mellett 0,93 – 2,37%, 100 000 Ft megtakarítás mellett 1,75 – 2,44%) 2  is elérhetünk a havi megtakarítási összegtől és a futamidőtől függően, az adott megtakarítási évben elhelyezett megtakarításokra.

Félretenni a gyerek lakására? Nem lehetetlen!

Minden szülő szeretné saját ingatlannal támogatni gyermeke önálló életét. Ha egy kis garzon vásárlása, vagy a lakásvásárláshoz szükséges pénz egy részének előteremtése is a terveink között szerepel, érdemes már 10-20 évvel korábban elkezdeni a spórolást és alaposan utána kell járnunk annak is, hogy milyen megtakarítási formát érdemes választani.

shutterstock_502228264.jpg

Komoly segítséget jelenthet a gyerekünknek, ha időtálló megtakarítási formát választunk (Gyerek Lakásszámla), és az ebben összegyűjtött pénzt az első önálló otthonára fordítjuk, ha eljön az ideje. Az említett lakás-előtakarékossági szerződés 30 százalékos Megtakarítási bónuszt is kaphatunk a betéti kamatokon felül. És hogy mikor érdemes elkezdeni a takarékoskodást?

A gyerek születésétől, vagy néhány éves korában, ugyanis 16 éven és egy hónapon át használhatjuk ezt a megtakarítási formát.
A választható havi megtakarítási összeg 20 000 forinttól akár havi 100 000 forintig terjedhet (EBKM 20.000 Ft megtakarítás mellett 3,03%, 100 000 Ft megtakarítás mellett 3,10%) 3

Nézzünk körül alaposan a pénzügyi termékek között, hiszen hosszú távra kell terveznünk, és több szempontot is vizsgáljunk meg, mielőtt megkötünk egy szerződést. A jó döntés egészen más életminőséget és esélyt jelenthet, nemcsak nekünk, hanem a gyerekeinknek is.

A tájékoztatás nem teljeskörű, a termék részletes feltételeit az Általános Szerződési Feltételek (Üzletszabályzat) c. dokumentum, valamint a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. által meghirdetett akciókról és azok feltételeiről szóló hirdetmény tartalmazza.

________________________

1 A lakás-takarékpénztár által nyújtott lakáskölcsön teljes hiteldíj mutató meghatározásáról, számításáról és közzétételéről szóló 83/2010. (III.25.) Korm. rendelet 9. § (1) és (3) bekezdés szerint számított referencia THM érték 4,93%, amely az H21 számú módozatra (6 év 1 hónap megtakarítási idő) vonatkozik. Reprezentatív példa lakáskölcsönre: a szerződéses összeg 1.700.000 forint, ebből a lakáskölcsön teljes összege 1.000.000 forint; a kölcsönkamat mértéke évi fix 2,9%, 65 hónapos futamidőre. A hitel teljes díjában foglalt, jelzálogbejegyzéshez kapcsolódó díjak: 47.100 forint. Havi törlesztőrészlet 16.150 forint, a törlesztőrészletek száma 64, a törlesztőrészletek összege 1.033.600 forint. A fogyasztó által fizetendő teljes összeg: 1.080.700 forint.

A THM értéke nem tartalmazza jelzáloggal terhelendő ingatlan biztosításának díját. A hitel fedezete ingatlanra bejegyzett jelzálogjog, az ingatlanra vagyonbiztosítási szerződés megkötése szükséges.

A THM meghatározása az aktuális feltételek és hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat.

2 A Fundamenta-Lakáskassza Zrt az EBKM értékét a betéti kamat és az értékpapírok hozama számításásáról és közzétételéről szóló 82/2010. (III. 25.) Korm. rendelet (továbbiakban: EBKM r.) rendelkezéseinek megfelelően havi 20.000 forint, továbbá havi 100.000 forint folyamatos betételhelyezést feltételezve határozta meg. Egyes módozatok havi 20.000 forintos betételhelyezéssel nem érhetőek el, azok EBKM értéke az EBKM r. szerint meghatározott elméleti értéket mutatják meg. A megtakarítási idő változása az EBKM érték változását is jelentheti, amely érték csökkenhet.

EBKM havi 20.000 Ft megtakarítás mellett 0,93 – 2,37% Megtakarítási bónusszal és -0,43 – 0,10% Megtakarítási bónusz nélkül).

EBKM havi 100.000 Ft megtakarítás mellett 1,75 – 2,44% Megtakarítási bónusszal és -0,26 – 0,17% Megtakarítási bónusz nélkül)

3 A Fundamenta. Gyerek Lakásszámla esetén az EBKM értéke havi 20.000 Ft megtakarítás mellett 3,03% Megtakarítási bónusszal és 0,10% Megtakarítási bónusz nélkül, EBKM értéke havi 100.000 Ft megtakarítás mellett 3,10% Megtakarítási bónusszal és 0,17% Megtakarítási bónusz nélkül.

A bejegyzés trackback címe:

https://vivat.blog.hu/api/trackback/id/tr1415275526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása