Végre valaki velem is foglalkozik!

2017. augusztus 14. - Kontent

Vannak napok, amikor az ülőmunkával töltött órák után bármit megadnánk egy alapos masszázsért. Nem mindenki olyan szerencsés, hogy a cége masszőrt foglalkoztat, ha pedig igen, simán előfordulhat, hogy éppen akkor gémberedik el a nyakunk, vagy fájdul meg a hátunk, amikor a szakember nincs az épületben.

zenta_vkapcs.jpg

Erre lehet szuper megoldás egy masszázsfotel, amit bármikor igénybe vehetünk, hogy „összepakoljon” minket, a magányosan töltött 15 perc pedig szellemileg és lelkileg is kicserél minket.

Az OTO Zen élményfotel nevében nem véletlenül szerepel a „zen” szó, a fotelben töltött időben az ember úgy érzi magát, mintha egy kicsit maga mögött hagyná a pörgést, az emaileket, a stresszt, miközben a fájó, zsibbadt tagjai és izmai felfrissülnek. Ez már önmagában is elég csábító opció, de ez a fotel ennél sokkal többet tud. Kemény vagy gyengéd hozzánk, amire éppen szükségünk van.

oto_zen_015_fuggony_1000px.jpg

Aktuális állapotunk és hangulatunk szerint választhatunk dögönyöző, erőteljes, frissítő masszázst, de lehet a masszázs finom és kényeztető is. A Shiatsut a kínai akupresszúra mintájára pontnyomásokkal ér el frissítő, lazító hatást, és harmonizálja a testünkben áramló energiákat.

A testünket „zéró gravitációs” pózba is helyezhetjük: ez pont az a testhelyzet, amiben az űrhajósok várják a kilövést, hogy a testüket érő stresszt (a Föld gravitációjának elhagyását) a lehető legbiztonságosabban átvészeljék.

Ebben a pózban nem terheljük a gerincet és a derekat, a test készen áll a pihenés állapotára. A súlypontunk fenéktájra kerül, a szívünknek sokkal könnyebb a vért az egész testben áramoltatni.

Így érzed magad zéró gravitációban

És hogy miért fontos ez? Mert az egész napos állás, ülés, helytelen testtartás nagyon igénybe veszi testünket: az izmaink befeszülnek, a keringés lelassul, a nyaki izmok beállnak, a csuklyásizom feszül és megrövidül, a deformáció pedig szédülést és fejfájást okozhat. A gerincoszlop rendellenes megterhelése miatt porckorongsérv alakulhat ki. A masszázsfotel kezelésbe veszi ezeket a problémás részeket, és a stresszoldásban is segít. A munka utáni mozgást természetesen nem helyettesíti, de az tény, hogy egész más emberként szállunk ki belőle.

Két munkatársunk is letesztelte a ZEN Élményfotelt.

Orsi tapasztalatai

„Gyakorlott masszázsalanyként ültem bele a ZEN Élményfotelbe. Külcsínre nagyon tetszetős darab. Finom anyaga van, bőrtapintású és érdekes szövet kombinációja. A masszázslapátkák a szövet részek alá vannak rejtve. Kompakt, nem hivalkodó, látványban is jól illeszkedik egy modern lakáshoz vagy irodai környezethez.

Több típusú masszázsfogást lehet beállítani a kissé kellemetlentől az egészen simogatóig.

Összehasonlítva egy klasszikus masszázzsal, azt emelném ki, hogy minden ponton bele tudsz avatkozni a műveletbe.

Meggondolhatod magad, irányíthatsz. Ha megtalál a gép egy pontot, azt kvázi „ismétlőre” teheted, és csak azt gyúrja.

A második különbség, hogy nem a masszázsasztalon fekve, hanem lábbal előre és hanyatt döntve, „null gravitációs” pozícióban zajlik az egész. Összességében pozitív és nagyon összetett élmény volt. Az egész negyedórányi procedúrából tényleg csak a relax zene hiányzott.

Igen, simán lehet az ember legjobb barátja az irodában. Azt a negyedórát maradéktalanul ki lehet élvezni, ha leszállsz a távkapcsolójáról, telefonodról, és megpróbálsz tényleg lazítani.”

Anna tapasztalatai 

„Extrán hátfájós vagyok, és minden masszírozáshoz akár csak kicsit is hasonlító érzést szeretek, szóval én vagyok az, aki a galéria oszlopával masszírozza a hátán a fájós letapadásokat, aki SMR hengeren görgeti magát, aki SMR golyóval lazít az irodában, aki a pasiját masszírozásra kényszeríti esténként, bébiszittelt gyerekeket ugráltat a hátán, és egyébként is kéthetente megy gyógymasszázsra.

Az látszik, hogy figyeltek a dizájnban és az anyaghasználatban arra, hogy legyen egy ilyen "megfizethető luxus" érzésem.

Bekapcsoláskor "zéró gravitációs pózba" tesz, ami annyit jelent, hogy a lábakat felemeli, a gerincet pedig hátradönti, állítólag az űrhajósokat is ebben a pózban lövik ki (ettől kicsit menőnek éreztem magam), érzésre tényleg kellemes volt, szerintem simán el tudtam volna aludni ebben a pózban, gondolom ez már a ZEN élmény!

Lehetett választani masszázsmódokat (gyúrás, ütögetés, simogatás, Shiatsu), én a gyúrást választottam, az hasonlított leginkább ahhoz, amit egy gyógymasszázson is szeretek, de vannak másféle, gyengédebb masszázsmódok is, meg automata programok is. Lehet beállítani egész testre kiterjedő masszázst (kivéve persze lábak és karok), vagy csak az alsótestre, felsőtestre, szóval tök jól el tudja érni a combokat, feneket, derekat, a hátat és vállat is.

Én hagytam az automata programokat, és direkt rámentem a lapocka körüli és a nyakizmokra, mert olyat is lehet, hogy a görgőket meg-megállítani egy ponton, ahol érzem, hogy szükséges, és akkor ott gyúrja. Sőt, le lehet venni egy cipzáros vékony párnát, hogy a görgők még jobban odaférjenek az izmokhoz. Akinek ez túl erős, rajta hagyhatja a párnát.

Volt neki egy ringató funkciója is, ami lassan előre-hátra hintáztatva masszíroz. Na én ebben nem értettem, hogy mi a jó, de kipróbáltatták velem, és erre jött egy ismeretlen ismerős pozitív érzésem, hogy most ez kicsit olyan, mintha valaki foglalkozna velem, értitek, ringatna, mint az anyukám, és ez tök jó volt.

Az alapprogram 15 perc, ami szerintem pont megfelelő egy napközbeni lazításra, el tudnám képzelni, hogy itt az iroda sarkában legyen egy ilyenünk, biztos kevesebb lenne a feszkó. Sőt, otthonra is elfogadnék egy ilyet, jó érzés a masszírozás, nem is csinálja rosszul, sőt, a nyakamat tök jól el tudta lazítani, és a hosszú hátizmomon is megtalált egy pontot, ahol nagyon jól esett.

A mozgást és a valódi gyógymasszázst nem helyettesíti, de kiegészítőnek, napközbeni feszültségoldásnak, esti pihengetésnek szerintem szuper lehet.

Amit hiányoltam: a vádlit nem masszírozza, bár ezt hülyeség hiányolni egy olyan gépből, ami nem erre való, ha valaki jóval magasabb, mint az átlag, lehet, hogy nem érnek fel a görgők a csuklyás izmáig."

Augusztustól az új OTO Zen élményfotelt1037 Budapest, Vörösvári út 107. szám alatt próbálhatja ki ingyenesen és vásárlási kötelezettség nélkül.

mediwel_index2_zen.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://vivat.blog.hu/api/trackback/id/tr3312739794
Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása