Így spórolhat a vízszámlán

Szeret sokáig zuhanyozni? Nem zavarja, hogy csöpög a csap? Elmondjuk mire figyeljen!

2016. március 21. - VilágjáróKonyhatüdér
Az egyik legjobb dolog ami történhet az emberrel egy kimerítő nap után, ha vesz egy jó hosszú zuhanyt, vagy beül egy forró kád vízbe és csak relaxál. Persze, ez mind nagyon jól hangzik, de ilyenkor rengeteg víz fogy és ez nyilván meg is látszik a havi vízszámlán. Sőt, már egy „sima”, reggeli 4-5 perces tusolás alkalmával is legalább 30-40 liter víz folyik az elfolyóba. Zuhanyozni ráadásul kétszer szokott az ember, reggel és este - ez már 60-80 liter víz, csak a zuhanyra, feltéve, ha egyedül él a háztartásban.  És akkor még nem is számoltuk a fogmosás alatt elfolyatott vizet, a mosogatógép- és mosógép fogyasztását, és a mellékhelyiségről se felejtkezzünk el. Ezek mind megdobják a rezsit, viszont mutatunk pár tippet, amivel csökkentheti vízszámla összegét.shutterstock_86076919.jpg



Ne folyassa eszetlenül a vizet

Egyszerűen hangzik és az is. Fogmosásnál teljesen fölösleges folyamatosan folyatni a vizet, elég csak a fogkefe bevizezésénél és a száj kiöblítésénél megnyitni a csapot. Ugyanez a helyzet zuhanyzás közben is. Ha kibírja, hogy csak a szappanozás előtt, illetve ennek lemosásánál enged magára vizet, rengeteget spórolhat. Plusz, ezt még fokozhatja, ha felszerel egy víztakarékos zuhanyfejet.

shutterstock_127984400.jpg

Vegyen takarékos vécétartályt


Az egyik legjobb dolog amit ma venni lehet, a takarékos WC öblítőtartály. Maga szabályozhatja, hogy mennyi vízre van szükség a mellékhelyiség lehúzására. A sima tartályossal ellentétben így nem fog rengeteg víz kárba veszni. Egy átlagos vécéöblítéssel naponta, személyenként körülbelül 40 liter ivóvíz fogy, ugyanis a hagyományos tartályból legalább 10 liter víz folyik ki egy lehúzás alkalmával. Mindez úgy, hogy legtöbbször 2-3 liter víz bőven elég a toalett lehúzásához. Érti már, hogy miért fontos ez? Ezért egy ilyen "okos" tartállyal tényleg sokat spórolhat! Emellett persze arra is ügyeljen, hogy a szemetet ne a vécébe, hanem inkább a szemetesbe hajítsa, hogy ilyenkor se húzza le feleslegesen a vécét.

 

shutterstock_300435266.jpg


A csöpögő csap nem a barátod

A rosszul működő csap rengeteg kellemetlenséget okoz: vízkő rakódik le a csapon, amit képtelenség lesikálni, főleg, ha permanensen folyik a víz, irritáló a hangja és eszméletlen mennyiségű víztől szabadítja meg, ami ugye nem lenne kötelező. Amint egy kis szivárgást észlel, jobb ha elgondolkozik a cserén, mert előbb utóbb a szivárgásból komoly vízfolyás is lehet. Csak, hogy éreztessük a bajt: simán előfordulhat, hogy napi öt liter víz is elfolyik ilyenkor (ez ugye kicsivel több, mint amennyi víz van három, 1,5 literes ásványvizes palackban!), ez havi szinten 150 liter, évente pedig 1800 liter vizet is ellébecolhat, csak mert nem cserélte ki a csapot. Nem kell sokat számolgatni, hogy kiderüljön megéri-e.shutterstock_166082693.jpg

Ruházzon be víztakarékos berendezésekbe

Nyilván azt nem tanácsoljuk, hogy azonnal cserélje le háztartási készülékeit, azért ez óriási beruházás lenne, de sok kicsi sokra megy alapon, kezdje a zuhanyfej, a csap és a vécétartály cseréjével.

Gyűjtse az esővizet

Családi házak esetében valóban remek megoldás az esővízgyűjtés, azonban társasházi lakásoknál már korántsem ilyen egyszerű a dolog. Mondjuk annyit tehet, hogy a teraszra kitesz egy kis vödröt, esetleg egy nagyobb befőttesüveget és ezekben gyűjti a vizet, amivel később öntözheti növényeit, vagy akár ablakot is tisztíthat. shutterstock_328073012.jpg

És végül egy kis matek

Ha nem elégszik meg a gyors zuhanyzásokkal és mindenképpen szeretne beülni a kádba, megmutatom, hogy mennyi vizet használ el, egy-egy ilyen etappal. Tegyük fel, hogy egy teli kádhoz, 100 liter vízre van szükség (kádanként eltérő ez a mennyiség, de általában, egy sima 120 x 70 cm-es egyenes kád esetében, körülbelül. 120 liter). Ha minden nap beül egy kád vízbe, akkor hetente 700 liter(!) vizet használ el. Ha a zuhanyzást választja, akkor simán lehet ennek a fele is, tehát 350 liternyi mennyiség, főleg, ha felszerel a fentiekben már említett víztakarékos zuhanyadagolót, illetve elzárja a vizet amíg szappanozza magát.

 

Fejúlítaná fürdőszobáját? Regisztráljon az Imhaus nyereményjátékára és nyerjen egy komplett fürdőszobát!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vivat.blog.hu/api/trackback/id/tr128490344
süti beállítások módosítása