Kapcsolatépítés utazás közben?

2016. december 14. - Kontent

Telekocsizni nemcsak a költségek megosztása és a gyorsaság miatt érdemes, hanem az itt kialakuló szakmai, baráti kapcsolatok, közös élmények miatt is. A BlaBlaCar közösség tagjai meséltek vicces sztorikat, és az is kiderül, miért érdemes megjegyezni a rendszámot.

1_19.jpg

Enikő például évek óta telekocsival utazik a Balatonhoz. Nemcsak azért, mert így a bringákat is egyszerűen le tudja vinni – direkt ilyen autókat keres, hanem rengeteg információt szerez a helyiektől és a nyaralóval rendelkezőktől. „Aki gyakran utazik, mindig képben van az adott régióval kapcsolatban: melyik bort érdemes megkóstolni, melyik a legújabb étterem, hol a legjobb a szállás és a legszebb a kilátás, és hol vannak szabad-, vagy olcsó strandok” – meséli Enikő. „Az egyik sofőr egyszer egy komplett hétvégi programot összerakott nekünk, olyan szuper helyeket ismertünk meg, amelyekről soha nem hallottunk, és nem volt tömeg. Azóta is felhívjuk, ha a Balatonra készülünk, naprakészebb, mint bármelyik internetes kalauz.”

Természetesen szakmai kapcsolatokra is szert lehet tenni. „Ha hétköznap utazol, biztosan belefutsz néhány szabadúszóba, akinek szintén a fővárosban akad tennivalója, és tudomást szerezhetsz néhány új projektről is” – mondja Imre.

2_17.jpg

Sztorikból sincs persze hiány, és egy idő után némelyik szájról szájra terjed. András története például egy egész nyáron át keringett egy bizonyos útszakaszon utazók között. András mindenkinek elmesélte, hogy kiégett és karrierváltáson gondolkozik. Mindenki tanácsokkal látta el, szorított neki, és minden autóban volt legalább egy utas, aki ismerte a történetet. Így az sem maradt titok, hogy a főszereplő végül meglépte a dolgot, és megvalósította a régi álmát, hogy hajóskapitány legyen.

A pletykákkal azonban nem árt vigyázni, főleg, ha egy kisebb településről van szó. „Egy kisvárosból utazom rendszeresen Budapestre. Egy szakítófélben levő pár mindkét tagjával utaztam már együtt, és mindkettő elmondta a saját verzióját a történtekről. Nagyon kell vigyáznom, nem szeretném, ha kiderülne, hogy olyan dolgokról is tudok, amiről a másik fél nem” – meséli Réka.

Színek és márkák

Előfordulhat, hogy egyszerre több, ugyanolyan színű és márkájú kocsi várakozik egy nagyobb parkolóban. Vera egyszer leszólított egy apukát és a fiát, akinek még a keresztneve is ugyanaz volt, mint a telekocsi hirdetésben szereplő sofőrnek. A sofőr pánikközeli állapotba került, amikor szembesült vele, hogy az apja kocsijába éppen egy vadidegen nő készül beszállni, aki ugyan bemutatkozott, de soha nem látták azelőtt. „Kiderült, hogy ők csak cigizni álltak meg, és mennek is tovább  - egy teljesen másik irányba. Azóta mindig felírom a rendszámot is, és ellenőrzöm” -  mondja Vera. Így van ezzel Judit is, aki már nem elégszik meg a „krémszínű Yaris”, és egyéb leírásokkal: tapasztalatai szerint a férfiak színekre vonatkozó fogalmai teljesen mások, az autómárkákról pedig neki nincs számottevő ismerete.

3_11.jpg

Vasárnapi ebéd és macska

Ha valaki állatot is hoz magával, az a szokás, hogy kéri ehhez a többiek beleegyezését, vagy eleve így hirdeti meg az utat. „Nincs bajom a macskákkal, és nem is nagyon volt másik opcióm a hazaútra, ezért nem bántam, hogy a sofőr macskája is velünk tart a hátsó ülésen” – meséli Dóra. „Arra azonban nem számítottam, hogy a szerencsétlen kiborul, amikor a gazdája kiszáll tankolni. A macskákat szeretem, de a nyávogást nem, ezért muszáj volt valahogy lecsillapítanom az állatot. A sofőr arra érkezett vissza, hogy guggolok a macskaszállító boksz előtt, és népdalokat énekelek. Ez annyira meglepte a macskát, hogy 30 percig meg sem mukkant”.

Zsolt egyszer egy családi ebéden vett részt. „A sofőr megkérdezte, hogy sietek-e, mert ha belefér, beugrana hazafelé a szüleihez, régen látta őket, stb. Nem siettem, és egy vasárnapi családi ebéd kellős közepébe cseppentem. Mindenki nagyon kedves volt, kaptam a húslevesből és a rántott húsból is, ebéd után pedig Forma-1-et néztünk a sofőr apukájával”.

Ahogy ezekből a történetekből is látszik, a telekocsizás nem csak a költséghatékonyság vagy a kényelem miatt lehet opció, hanem az érdekes emberek megismerése is motiváció lehet. Egy-egy ilyen beszélgetés vagy kapcsolat pedig akár komoly hatással is lehet az életünkre.

 A posztot a Blablacar támogatta. Ha utasként vagy autósként kipróbálnád a telekocsizást, irány a Blablacar.hu

blabla_autos_gif.gif

Az összehasonlításban last minute utazási árakat vettünk alapul.

A bejegyzés trackback címe:

https://vivat.blog.hu/api/trackback/id/tr5312045271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FikkFakk 2016.12.14. 15:08:56

Eleg rozsaszin lett ez a cikk, kb tundermese szinvonalu.

Ja, ez fizetett tartalom, ertem mar.