Mi a közös a filmben, az építészetben és a lakberendezésben?

2016. május 05. - haraszi

A címben felsorolt három terület közt természetesen több közös pontot is találhatunk, hiszen az építészet szinte egyidős az emberiséggel. Már az első kunyhóink felállításához is mérlegelnünk kellett bizonyos statikai szempontokat, még ha ezt nem is feltétlenül így neveztük, sőt nem is tudatosan tettük. Ennek is köszönhető, hogy nagyon kevés olyan területe van az életünknek, amit ne tudnánk összekötni valahogy az építészettel- a filmművészetet például akár a díszletek építésével. De a dolgot most inkább egy másik irányból közelíteném meg. A Kortárs Építészeti Központ szervezésében ugyanis idén nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Budapesti Építészeti Filmnapok elnevezésű rendezvény, ami jelenleg Európa második legnagyobb építészeti filmes seregszemléje.bud_ep_filmnapok.jpg

Ez a rendezvény öt budapesti moziban zajlott és olyan filmekkel ismerkedhettek meg rajta keresztül a nézők, amelyek a nagyvárossal és a benne élő közösségekkel kapcsolatos történeteket mesélnek el. Ezek a történetek több ponton kapcsolódnak a városok fejlődéséhez – főleg építészeti, várostervezési szempontból. A témának különleges aktualitást adnak mind a jelenleg Budapesten is folyamatban lévő óriás beruházások, mind a városszövet folyamatos finom változása.

Aki pedig márciusban valamiért nem tudott ellátogatni a filmnapokra, az bizonyára örömmel olvashatja, hogy az itt levetített filmekből egy kis válogatást újra megtekinthet május elején a Design+ kiállításon, mely a MaxCity Lakberendezési Áruház területén kerül megrendezésre május 6. és 8. közt.design_2.jpg

A filmművészet rajongói mellett természetesen a belsőépítészet kedvelői is megtalálhatják a megfelelő érvet a rendezvény meglátogatására, hiszen a kiállítás egyben vásár is, és a nézelődés közben biztosan mindenki talál valami olyan bútort, vagy kiegészítőt, ami otthonról pont hiányzik és még az ára is „akciós”. Én például sokkal jobban szeretem ilyen kiállítások során feltölteni a lakást új szerzeményekkel, mint a piacokról beszerezni mások levetett bútorait.

A kiállítás az egész család számára szolgálgat érdekes programokat, így, amíg mi a kiállítók portékái közt válogatunk, addig családtagjaink, barátaink további érdekes kulturális csemegéket is találhatnak itt. Például a Nyitva Fesztivált, melynek keretében kihasználatlan budapesti üzletek tulajdonosai helykereső projekteket támogatnak egy hónapos ingyenes helyiséghasználattal.

Mivel pedig a rendezvény fókuszában - ahogy azt a neve is mutatja - mégis csak a design áll, természetesen ehhez kapcsolódó programokkal is készültek a szervezők.design_1.jpg

Azok a lakástulajdonosok például, akik úgy döntöttek, hogy valamely ingatlanjukat a ma oly népszerű közösségi rendszeren, az Airbnb-n keresztül szeretnék kiadni szintén találhatnak itt egy kis segítséget. Általános probléma ugyanis ezen a területen, hogy sokan úgy gondolják, elég feltenni a hirdetést az oldalra, a bérlők pedig már meg is jelennek az ajtóban. Pedig egy lakást nem elég megvenni, azt ízlésesen be is kell rendezni ahhoz, hogy könnyen kiadhassuk. Ez pedig nem csak pénz kérdése, hiszen nem feltétlenül kell ahhoz belsőépítészt fogadni, hogy egy adott teret megfelelően használjunk ki és a megfelelő színeket használva otthonossá tegyük.

Ehhez csupán egy kis érzék kell, de ha az sincs, az sem gond, hiszen a Design+ kiállítás programjain megtanulhatjuk az alapvető irányokat, amelyekhez igazodva komoly hibát már nem véthetünk (A KREA enteriőrtervező tanárainak előadása a témában május 7.-én, 13.30-tól hallgatható meg). Ha pedig konkrét példákból szeretnénk ötletet meríteni, akkor az enteriőr verseny indulói közt érdemes körül néznünk.workshop_2.jpg

A sok program végére pedig, ha már úgy érezzük, mindent tudunk a lakberendezésről, be is vásárolhatunk a rendezvény kiállítóinál, kóstolhatunk különböző finomságokat is, vagy lazíthatunk egyet a KÉK Moziteremben egy C10-zel, az első kézműves építész sörrel a kezünkben.design.png

A bejegyzés trackback címe:

https://vivat.blog.hu/api/trackback/id/tr618688564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása