Nem kell eltűrni a megalázó kommenteket

2017. november 29. - Kontent

Ha fent vagy valamelyik közösségi felületen, akkor valószínűleg már te is belefutottál sértő kommentekbe, rosszabb esetben éltél már át virtuális zaklatást, és az is sanszos, hogy nem mertél ellene tenni semmit. Sokan nem tudják ugyanis, hogy a folyamatosan visszatérő fenyegető, megalázó kommenteket, vagy privát üzeneteket nem kell szó nélkül tűrni. Főleg, ha te vagy a célpont.

zaklatas_3.jpg

Általában tinik között gyakoribb, hogy a többiek kipécéznek maguknak valakit, és virtuálisan zaklatni kezdik, de előfordul a felnőttek között is, az uszító, gyűlölettől fröcsögő kommentekkel pedig tele van az internet. Ezeket a legtöbbször negligáljuk, ha minket érnek a támadások, csendben szenvedünk tőlük, míg a fiatal srácoknál hajlamosak vagyunk gyerekes csínynek betudni. Pedig a téves elgondolásokkal ellentétben ezek nem bagatell dolgok, és bizony zaklatásnak minősül az is, ha valakit rendszeresen vagy tartósan háborgatnak,megfélemlítenek a virtuális térben. Nem véletlenül van ez így, ugyanis hatása nem kevésbé kártékony, mint a szóbeli verziónak. Sőt, igazából rosszabb, hiszen a cyber bullying jóval nagyobb nyilvánosság előtt történik. Az áldozatok ennek megfelelően rendszerint nyugtalanok, szorongóak lesznek, sőt hosszútávon depresszióba, vagy akár öngyilkosságba is kergetheti őket. Pont ezért fontos tudni, hogy lehet, sőt, kell is az internetes zaklatás ellen tenni. Mutatjuk, hogyan és mivel.

Ha te vagy a célpont

Vagyis, ha rendszeresen érkeznek valakitől vagy valakiktől fenyegető, megalázó kommentek, üzenetek, érdemes dokumentálnod, mentened a megjegyzéseket. Csinálj screenshotot, írd mellé a megjegyzés dátumát, a feladó felhasználónevét stb., ezekre ugyanis még a későbbiekben szükséged lehet. Ne szégyellj segítséget kérni, fordulj a rendőrséghez, és ők majd megteszik a szükséges lépéseket. Fontos elszánni magad, ugyanis sajnos más nem teheti meg helyetted: zaklatás bűncselekménye miatt csak a sértett tehet feljelentést a rendőrségen. A szakemberek szerint érdemes minél hamarabb megtenni ezt a lépést,ugyanis a tapasztalatok azt mutatják, hogy az elkövetőjük maguktól nem hagynak fel a zaklató tevékenységükkel.

zaklatas_2.jpg

Ha uszító, gyűlölködő, másokat sértő kommenteket látsz

Akkor is tehetsz ellene. A közösségi oldalakon ugyanis már arra is van lehetőség, hogy jelentsd az adott kommentet, vagy a személyt. Ilyenkor az adminisztrátorok, moderátorok az irányelveknek megfelelően képesek lesznek eldönteni, hogy a megjegyzés sértő, vagy sem. Ha annak találják, el fogják távolítani, sőt lehet, hogy letiltják a felhasználót. Ha a megjegyzés komolyan fenyegető és rendszeres, azt a rendőrségnek is jelenteni lehet.

Inkább jelentsd, mint válaszolj neki. Jobban jársz...

A gyűlölködő, megalázó kommentekre, üzenetekre nehéz nem válaszolni, de a tapasztalatok alapján érdemes mégis így tenni, ugyanis a reakciónkkal csak olajat öntünk a tűzre. A szakemberek ajánlásai szerint inkább blokkolni kell a küldőt, hideolni a kommentet, segítséget kérni adminoktól, segélyvonalak munkatársaitól, szakértőktől, vagy a rendőrségtől.

Ha jogellenes, vagy kiskorúakra káros online tartalommal találkozol, olvasd el az Index témáról szóló cikkét, és használd a cikk végén található bejelentő felületet!

zaklatas_1.jpg

Nem minden kritika trollkodás!

Zárszóként azt is érdemes megjegyezni, hogy a trollkodás, zaklatás nem egyenlő a negatív kritikával: a troll nem az, aki nem ért egyet velünk, és ezt hozzászólás formájában a tudtunkra is adja, még ha esetleg a stílusával gondok is akadnak. Hajlamosak vagyunk ezt összekeverni, különösen olyan megosztó témáknál, mint a vallás, vagy a politika. El kell fogadnunk, hogy ezek csupán véleménykülönbségek, amiket el kell fogadni, vagy akár építő kritikaiként elraktározni, és annak megfelelően reagálni. Nehogy még a végén belőlünk váljon troll, vagy zaklató...

A bejegyzés trackback címe:

https://vivat.blog.hu/api/trackback/id/tr1813404295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bambano 2017.11.29. 19:20:10

"csendben szenvedünk tőlük": miért szenvednék tőle? egy valaki, akinek a véleményét nem veszem komolyan, nevezzük a továbbiakban senkinek, beugatott valami marhaságot.

miért is okozna ez nekem szenvedést?

Jakab.gipsz 2017.11.29. 19:21:03

Ezek szerint ha valaki , valóban ostobaságokat művel annak tilos szólni ?

Nem-e az a dolgunk, hogy vigyázzunk egymásra ebben a veszélyessé vált világban.

Behajtó70 2017.11.29. 19:41:04

Hát pesze , a véleményterrorizmust még reklámozni is kell!

molyos1 2017.11.29. 19:48:36

@Jakab.gipsz:
"Ezek szerint ha valaki , valóban ostobaságokat művel annak tilos szólni ?"
Idéznéd az a mondatot, amiben a tiltás szerepel?
"Nem-e az a dolgunk, hogy..."
Helyesen: Nem az-e a dolgunk, hogy...

erkölcsi hulla 2017.11.29. 22:49:31

Keress rá : Safe Place

Neked találták ki. Ha sért a külvilág realitása.

BéLóg 2017.11.29. 22:54:14

Mindenesetre az viszont még van, hogy a megalázó, sértő, ostoba blogokat bizony el kell tűrnünk.
El is tűröm, mert én ijen tól-eráncs és ig-eráncs vagyok.
süti beállítások módosítása