5 szexi, minimalista ház tervrajza, amit még idén megépítenék

2016. október 21. - Kontent

Rajongok az egyszerű, könnyed és minimalista házakért. Tudom, ez egy betegség, de az orvostudomány jelenlegi fejlettsége mellett gyógyíthatatlan. Jártam egy anonim körbe is a problémámmal és túl vagyok már a 10 lépésen is. Mára már elfogadtam.

1_8.jpg

Már tizenévesen elromlottam. Általános iskolásként nem a képregényekért, vagy az autós újságokért voltam oda, hanem a Szép Házak magazinért. Minden hónapban a kis zsebpénzemből megvettem, 13 évesen.

Talán azért kedvelem a modern házakat, mert nagyon egyszerűek és többnyire praktikusak.

Oké, tény hogy nem szeretem a bútorokat. Jobban csípem, ha gardróbban, vagy rejtett szekrényben lapulnak a zoknik. A fél párak is. Viszont imádom az üvegfalat. Ami összenyitja a zöldet az otthonommal. Ahogyan inkább élek pici, de üvegfal miatt tágas lakásban, mint nagy és takarítani is melós házban.

Ezek persze egyedi preferenciák, mindenkinek más az ízlése, de mutatok pár olyan házat , aminek a postaládájára már ma kiírnám a nevem.

Egyszerű kocka

Sokak ezt csak egy befejezetlen háznak tartanák. Lehet, igazuk is van, de el kell ismerni, hogy a nagy belmagasságú nappali és a nagy üvegfelületek miatt biztos nem érzi az ember nyomasztónak. A földszinten egy picit változtatnék, de üsse kő, így is elfogadnám!

Kép forrása: Pinterest

Hosszú, privát

Rengeteg az olyan telek Budapesten, ahol annyira egymásra épültek a házak, hogy a kertet nagyon nehéz kihasználni, pedig mindenki szereti, ha a kertjében úgy időzhet, hogy az csak az övé és nem néznek rá a szomszédok. Ilyen sűrűn beépített telkekre izgalmas megoldás a belső teraszos ház, mint pl. ez:

Jó, nekem ez nagyon nagy, simán elég lenne a fele, de a koncepciója nagyon különleges.

Kép forrása: Pinterest

Lapos, körteraszos

Nagyon szeretem, ha az ablak helyett teraszajtók vannak a szobákon. Annyira, hogy a belvárosi körfolyosóra néző ablakainkat is levésettem. Egy ilyen szoba hangulata ég és föld egy ötlettelen ablakhoz képest. Ugye? 

Kép forrása: Pinterest

Magas nappali

Remek megoldás, amikor a nappali belmagassága sokkal nagyobb, mint a lakás többi szobájáé. Így kapsz egy tágas, reprezentatív nappalit, de a hálószobák mégis megmaradnak intimnek. Kicsi fészkeknek.

Kép forrása: Pinterest

Két oldalról zöld

Nagyon különleges megoldás, amikor egy nappali két hosszanti oldala is kapcsolatos a kerttel. Az ilyenekben tényleg olyan, mintha az ember a kertben ülne. Ráadásul kisebb lakásméretnél is nagy térérzetet ad.

Kép forrása: Pinterest

Amúgy érdekességként: ezek a tervek megvehetők. Ráadásul csak párszáz dollárért. Azt viszont nem tudom, hogy van -e szabályozásilag eltérés a két ország között. Szerintem biztos van, úgyhogy ezek maradnak inkább csak inspirációnak. Ha tovább nézegetnél még ilyeneket, akkor a pinteresten megteheted.

 

A bejegyzés trackback címe:

http://vivat.blog.hu/api/trackback/id/tr4511823791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Parajpuding 2016.10.21. 20:45:41

Még az a "magas nappais" elmegy. Értem én, hogy minimalista, sőt én is az egyszerűség híve vagyok, de ezek a kocka/tégla forma fehér épületek az üvegfelülettel pont annyira érdekesek és kellemesek a szememnek, mint egy földön heverő tégla., vagy beton zsalukő. Egyszerűen lélektelenek és ridegek külsőre.

pefe 2016.10.21. 21:22:58

Nekem az a munkám, hogy ilyeneket tervezek. Sexy mi? ;)
Nézz be hozzánk! Hátha találsz valami érdekeset.
m.facebook.com/designbypetrus/photos/?tab=album&album_id=520187928142636&mt_nav=1

gizmo26666 2016.10.22. 00:33:07

A BME építészmérnöki karán ez a sztenderd.
Annyira sztenderd, hogy minden mást félévismétléssel jutalmaznak.
Ha ilyen terveket akarsz látni, gyalogolj fel a BME Központi épület 2. emeletére, és nézegesd a vitrineket.

midnight coder 2016.10.22. 06:35:45

Kb olyan lehet egy ilyenben lakni, mint ha kirakatban élnél. Viszont a betörők és az energiaszolgáltatók gondolom imádják.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.10.22. 09:30:40

Álmodozni jó dolog, de a családi ház építéséhez a belvárosi körfolyosós lakásból ötletet adni kicsit furcsa...

GöTi 2016.10.22. 10:35:40

Szexi kockaház, pörkölt, fakocka...

Egyszer próbáld meg nővel is.

XEP 2016.10.22. 11:39:44

@midnight coder: az energiaszolgáltatók biztosan nem, mert jellemzően ezek passzívházak.
Nekem nagyon tetszenek.

AcidJazz 2016.10.22. 13:26:40

Én minimál rajongó vagyok, nekem bejönnek. Hol lehet megvenni a terveket?

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2016.10.22. 15:02:28

Ezek nem minimalisták, hanem primitiv-isták :-)
Értelem elvász:-)

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2016.10.22. 15:04:09

@XEP:
Kizárt dolog, hogy igaz lenne amit írsz. Elég a falvastagságokat megnézni, meg a födémek szerkezetét.

csentecsa 2016.10.22. 17:00:22

Még mindig inkább a házad legyen minimaslista, mint a farkad..:)))))))))))

midnight coder 2016.10.22. 17:54:18

@XEP: Ekkora üvegfelületekkel kétlem hogy nagyon passzívak lennének, még akkor is, ha a tetejük teli van napelemekkel.

XEP 2016.10.22. 19:29:05

@TanNé: De igaz, tényleg tetszenek. :) Szerintem, passzívházak terveiből látunk itt képeket.

XEP 2016.10.22. 19:31:06

@midnight coder: Nem a napelemtől lesz passzív a ház és sok üvegfelület sem jelenti azt, hogy nem lehet passzív.

gizmo26666 2016.10.23. 00:24:02

@XEP: Az üveg rossz hőszigetelő, ezért van egy üveg/falfelület arány, amit nem haladhat meg az üvegfelület ahhoz, hogy megfeleljen a passzívház kritériumainak. Ráadásul a passzívházakon jellemzően 25-30 cm-s hőszigetelések készülnek. Ha téglaházról van szó (jellemzően nálunk igen), akkor ez a téglafal előtt van, így a kompett falszerkezet 50-60 cm körüli. A képeken ránézésre 30 cm-es falak vannak. Szóval passzívházak nem lehetnek ennyire légiesek, mint a képeken levő épületek.

csentecsa 2016.10.23. 12:34:10

@gizmo26666: Viszont az üvegfelület hasznosítja a téli napsütést, ami ingyen van..

gizmo26666 2016.10.29. 17:16:46

@csentecsa: Ja. 4 hónaig max. A maradék 8 hónapban meg klímázol