Töltse a hétvégéjét Belgiumban, olcsón

Mennyire menő haverokkal végigjárni Brüsszel kocsmáit és a csokoládé manufaktúrákat?!

2016. március 21. - VilágjáróKonyhatüdér

Ha szeretne egy kicsit kiszabadulni az ördögi mókuskerékből úgy, hogy ne kelljen hozzá szabadnapot kivenni, de közben olcsón is megússza a pihenést, akkor lazuljon egy kicsit Belgiumban. Szerencsére annyira olcsó a repülőjegy, hogy ha időben lefoglalja, akkor már alig 10 ezer forintból letudhatja az oda-vissza út árát. A szállás egy kicsit neccesebb a belgáknál, ugyanis irtózatos árak vannak, de ha nem zavarja, hogy nem egy puccos szállodában tengeti pihenésre szánt idejét, akkor egy éjszakára, két személynek az airbnb-n simán ki lehet fogni stúdió lakásokat 20 ezer forint körülü összegért. Esetleg ha több ismerősét is bevonja a buliba, ez az összeg tovább csökkenhet, ugyanis minél többen foglalják el a lakást, annál olcsóbbra jön ki fejenként az ára. Ráadásul mennyire menő már haverokkal végigjárni Brüsszel kocsmáit, a csokoládé manufaktúrákat és a nevezetességeket?! Na, ugye!shutterstock_157163408.jpg

Mit érdemes megnézni?


A Grand Place-t (a főtér) és az óvárosi környékét feltétlenül ajánljuk, illetve a méltán híres, Manneken Pis-t, a pisilő kisfiú szobrát is, a királyi palota meg gyönyörű látvány hatalmas kertjével. Ha kedveli a festményeket, semmiképpen se hagyja ki a Királyi Szépművészeti Múzeumot, világhíres képeket talál itt. A Kakaó és Csokoládé Múzeum az édesszájúak mekkája, illetve a képregényőrültek is megtalálják a belga fővárosban számításaikat (ide belinkelném a Képregény múzeumot).

shutterstock_247934461.jpg

Pár hasznos információ


Ha fapadossal megy, a reptér eléggé kiesik a központtól, busszal, vagy vonattal lehet bejutni Brüsszelbe. A busz ára 5 euró (1550 forint), a vonat meg ennek akár a duplája is lehet.

A belvárosban a vonaljegy 2,10 euróba kerül, de csak akkor, ha nem a járművön veszi meg, egyébként ez az ár, 2,50 euró. Jegyet, az erre felállított kioszkokban, automatákban, vagy akár online is vásárolhat. Itt bővebb tájékoztatást talál az árakról(http://visitbrussels.be/bitc/BE_en/essential-brussels/move-in-the-city.do). Mivel elég drága mulatság a tömegkölekedés, jobban jár, ha gyűjtüjegyet, vagy napijegyet vásárol. Előbbi ára 8 euró (2480 forint), utóbbiért pedig, 7 eurót (2170 forint) kell fizetni.

shutterstock_45526231.jpg

Egyébként van lehetőség kerékpárbérlésre is,15 eurótól (4650 forint) már vihető is egy napra. A távolságok egyáltalán nem nagyok, szóval ha szeret sétálni és még az idő is kegyes önhöz, mi ezt az alternatívát javasolnánk.


Májusban még nincs különösebben meleg, az átlagos nappali hőmérséklet 13 fok körül van, tehát nem árt meleg ruhát vinni. Készüljön fel, hogy eső is előfordulhat ebben a hónapban, ahogyan persze napsütés is.

A bejegyzés trackback címe:

https://vivat.blog.hu/api/trackback/id/tr368487184
Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása